Árnyéksors

ÁRNYÉKSORS
Színmű Klebelsberg Kunoné Botka Sarolta életéről
 

Hedry Mária írónő Klebelsberg Kuno feleségének, Botka Saroltának életéről írt színművet Árnyéksors címmel.
A darab ősbemutatója június 14-én volt a pesthidegkúti Klebelsberg Kastélyban, a Klebelsberg házaspár egykori otthonában, visszaidézve a házaspár életének itt töltött éveit, majd az özveggyé vált Sarolta kitelepítését, s az értékes könyvtár és épületegyüttes szétrombolását.

A színmű elsődleges forrása Klebelsberg Kunoné kitelepítésben írott, Életutunk című naplója volt, emellett korabeli dokumentumokat, egyéb kutatási forrásokat és tanulmányokat is felhasznált a szerző. A mű által megismerhetjük egy kivételes nagy formátumú politikus és a polgári származású asszony szerelmi házasságának mindennapjai mögött a XX. század ellentmondásokkal teli drámáját, bemutatja a Monarchia szétesésétől, Trianonig, az I. és II. világháborútól, az azt követő kommunizmusig, a kitelepítésig a teljes nincstelenségbe taszított Sarolta megpróbáltatásait.

Azonban a dráma nemcsak Botka Sarolta küzdelmes életét tárja a néző elé, hanem Klebelsberg emberi karakterébe és munkásságába bepillantást enged. Sarolta szemszögén keresztül betekinthet a néző Klebelsberg életművébe, bemutatja hazánk legkiválóbb és legnagyobb hatású kultuszminiszterének kivételes egyéniségét, ily módon a darab jelentős hiánypótló feladatot is betölt. Kivételes lehetősége a múltidézésnek, ha a művészet találkozik a tudománnyal és ebben az egységben a megidézett személyeket visszahelyezi egy alkotás által saját közegükbe, mint Klebelsberg Kuno feleségét, Botka Saroltát Majzik Edit Jászai Mari-díjas színművésznő játéka által. A többi női szerepet Gajdó Delinke, a férfi szerepeket Petneházy Attila játssza. A látvány Libor Katalin munkája, a darabot Petneházy Attila rendezte, producere Szollár Péter, a Klebelsberg Kastély igazgatója.

A szerzővel készült teljes interjú itt olvasható.“…Mi vagyunk az utolsó generáció, akinek élő, személyes kapcsolata volt még a világháborút és az azt követő borzalmakat átélő generációval. Mi még élőben hallottuk a nagyszüleink történeteit, így váltak számunkra átélhetővé és zsigerivé az emlékeik, ám a gyerekeinknek már ilyenfajta személyes tapasztalatuk nincs, ők csak a mi elbeszéléseinken keresztül hallhatják a régi családi történeteket. Talán ez lehet a missziója az előadásnak, hogy a nézőt szíven üsse, megérintse. Persze semmiképpen sem direkt módon, inkább valahogy úgy, ahogyan baráti beszélgetés közben felvet valaki érzékeny témát, majd közösen gondolkodni, beszélgetni kezdenek róla…” Majzik Editel készült interjú, Magyar Demokrata A főszereplővel készült teljes interjú Itt olvasható. Petőfi Rádió – Kultúrfitnesz 06.10. Itt! M2, Petőfi TV – Esti Kornél 06.18.  Itt! Fidelio ajánló itt!

Szereposztás:
Sarolta: Majzik Edit, Jászai Mari-díjas színművészEmma, Márta, Hubayné, Róza, parasztasszony: Gajdó DelinkeSzentgyörgyi, orvos, német tiszt, oroszt tiszt, magyar elvtárs: Petneházy AttilaSzerző: Hedry MáriaDíszlet, jelmez: Libor KatalinRendező: Petneházy AttilaProducer: Szollár Péter

Ősbemutató:
2024. június 14. 19.00
Klebelsberg Kastély Kamaraszínház,
Budapest, 1028 Templom utca 12.  

Támogatók:
Polgári Művelődésért Alapítvány Klebelsberg Kastély, Kulturális és Innovációs Minisztérium,
Magyar Művészeti Akadémia Köszönet Dr. Ujváry Gábornak, a Veszprémi Petőfi Színháznak és a Szolnoki Szigligeti Színháznak a darab megvalósulásában nyújtott segítségéért.  

Díszlet technikai paraméterek:
Színpad méret: 6m x 6m Díszlet magassága: 3.2 m

Hang és fénytechnika:
Külön egyeztetést igényel, rendelkezésre áll

Ár: 450 000 Ft + Áfa

Kapcsolat:  
Szollár Péter
ügyvezetõ igazgató

Klebelsberg Kastély – Pro Cultura Kft. – Polgári Művelődésért Alapítvány
H-1028 Budapest
Templom utca 12.
+36 70 489 7557
www.klebelsbergkastelybudapest.hu | [email protected]www.polgarimuvelodesert.hu